Milyen a jó dolgozószoba?
- simonnagyagnes
- febr. 1.
- 3 perc olvasás
Frissítve: febr. 12.
Sok újdonságot hozott az elmúlt pár év az otthonunk kialakításában. Megváltoztak a szokásaink, megváltozott, mi az, amiért el kell mennünk otthonról és mi az, amit az otthon melegében is el tudunk intézni, megváltozott, mire használjuk az otthonunkat.

Az egyik ilyen nagy változást a home office hozta el, vagyis az, hogy oldjuk meg, hogy otthonról is kényelmesen, hatásosan dolgozhassunk.
Sok előnye és sok hátránya van a home office-nak, ez egyén- és munkakörfüggő is, ebbe most nem szeretnék belemenni. De ha már otthonról dolgozunk, hogy alakíthatunk ki magunknak ehhez megfelelő környezetet?
Mondhatjuk, hogy csak egy asztal meg szék kell, vagy elég az ölünk is, abban is elfér a laptop. Ezt azért nézzük meg kicsit közelebbről, mert nem ilyen egyszerű a helyzet sajnos.
Az a legszuperebb, ha van egy külön helyiségünk, amit erre a célra és csakis erre tudunk használni és akkor kész is vagyunk, igaz? Sajnos még ebben a helyzetben sem ilyen egyszerű a dolog. Ráadásul ez a megoldás a háztartások túlnyomó részében nem alakítható ki.
Egyrészt ez egy viszonylag új helyzet, nem minden ház/lakás rendelkezik külön erre a célra használható helyiséggel, másrészt még egy szobát betervezni ezeken a m2 árakon, hát nem is tudom, ott spórol az ember, ahol tud, nem? Konyha kell, hálószoba kell, gyerekszoba kell, wc kell, valamilyen közös élettér (nappali, étkező, bármi kell), az otthonról dolgozást meg majd megoldjuk valahogy, valahol.
És ez így is van, de ahhoz, hogy igazán működjön a dolgozósarkod/szobád, átgondolva kell ezt is megcsinálni, azaz már megint a “nem mindegy, hogyan” kérdés jön elő.
Ha otthonról dolgozol, nagyon fontos, hogy az otthonodban legyen egy sarok, egy zug, vagy netán egy kis szoba, ahova el tudsz vonulni és ahol a munkádat el tudod végezni. Ez az elvonulás segíti a hatékony munkavégzést, nyugodtan dolgozni, koncentrálni csak rendezett környezetben lehet.
A legfontosabb dolog, hogy olyan helyet alakíts ki magad számára, ahol jól érzed magad. Ez a terület az otthonod része, nem iroda! Ez azt jelenti, nem kell irodai bútorokat használnod, a kényelem és a funkció a legfontosabb, de az irodai környezet nem az otthonodba való. Ez válik az egyik legszemélyesebb részévé az otthonodnak, ezért ne műanyag ceruzatartót szerezz be, tökéletes bármilyen a lakásodba illő csöbör a ceruzatárolásra.
A terület kialakításának a célja elsősorban az, hogy a munkádat szolgálja (ugyanúgy, ahogy az egész otthonodnak a te szükségleteidet kell kiszolgálnia). Ezért fontos, hogy legyen helye a dolgaidnak, amik a munkához kellenek - ha mindennek van helye, gyorsan elő és össze tudsz pakolni, így nem lesz kupi, könnyű rendet tartani. Minden egy helyen legyen, ne szétszórva a lakásban.
Nem fogok tudni neked tuti tippeket adni, hogy ezt és ezt vedd meg és így rendezd be, minden kialakítás helyzetfüggő. Minden munkához más és más berendezések, eszközök kellenek, de ami biztos, hogy kell egy asztal, egy jó szék, tárolók és megfelelő világítás!

ASZTAL
Az asztal mérete függ a munkádtól, de ideális esetben elég nagy ahhoz, hogy minden elférjen rajta, amivel dolgozol.
Ha akkora nem fér el, olyan polcok és tárolók kellenek, amiket kényelmesen elérsz.
Magasság:
Érdemes kipróbálni a székkel együtt, esetleg állítható magasságút beszerezni, mert hosszú távon a rossz magasságú asztal nagyon kényelmetlen tud lenni.
Ha sokat dolgozol ülve, szuper megoldás egy álló helyzetbe is átalakítható asztal is, erre már remek termékeket találsz nem csak irodatechnikai boltokban.
SZÉK
A rosszul megválasztott széken nagyon rossz sokat ülni, kényelmetlen, nem fogod jól érezni magad, nem tudsz összpontosítani.
A választásnál vedd figyelembe, mennyit ülsz munka közben.
A kényelmes széknek olyan magasan van az ülőfelülete, hogy a lábad derékszögben legyen.
Ha karfás a szék, próbáld ki, hogy befér-e az asztal alá betolva.
Minél több funkciója szabható személyre, annál kényelmesebb a bútor, cserébe annál jobban hasonlít egy irodai berendezésre.

VILÁGÍTÁS
Legyen az általános világítás mellett helyi világítás is, amit konkrétan munka közben használsz. A helyi világítás nagy eséllyel a hátad mögött lesz, így nehezen fogod látni, mit csinálsz a helyi világítás nélkül.
Kellemes, pihentető a szemnek, ha a monitor mögé ellenfényt teszel be.
A természetes fényről se feledkezz meg, mert teljesen más fényt ad a nap, mint a mesterséges fény. Ráadásul a mesterséges fénytől nem csak hamarabb fárad el a szemünk, ha napközben csak annak a segítségével látunk, egész hamar megváltozhat a hangulatunk is.
EGYÉB
És még itt van pár dolog, amiket jó, ha szem előtt tartasz:
A dolgozószoba nem raktár, nem dugisarok, nem kupiszoba, ami elvenné a figyelmed, vagy arra emlékeztet, mennyi más dolgod van.
A tárolók is legyenek szépek, rendezettek, legyen jó kedved, ha rájuk nézel, ez az otthonod, nem egy iroda. A zárt tárolók sokkal rendszerezettebbnek tűnnek, mint a nyitottak
Selejtezz pár hónaponként, főleg ha kevés a helyed, mindig felgyűlnek a felesleges papírok.
Személyes tárgyakkal is vedd magad körül. Ne felejtsd el a növényeket, képeket, inspirációs falat - ezektől motiváltabbnak érzed magad.
Tegyél ki valamit, amire büszke vagy, ez is inspirálhat.

És ezek csak a fő vonalak, amik segíthetnek a kialakításban, ugye, hogy nem is olyan egyszerű?