Miért rendezgetjük a gyerekszobát?
- Ági
- 7 nappal ezelőtt
- 2 perc olvasás

Talán az egyik legösszetettebb, legnehezebb tervezési feladat a lakásban a jó gyerekszoba kialakítása. Persze, az előző posztomban meg arról írtam, hogy a konyhatervezés is milyen nehéz, de ott legalább vannak támpontok, amik kapaszkodót adhatnak: ott a technológiai sorrend, tudod, hogy szeretsz-e főzni, vagy nem, stb. De egy gyerekszobánál teljesen más a helyzet.
Azért ilyen nehéz falat ez a helyiség, mert egyetlen egy szobát akarsz megtervezni rengeteg életkorhoz és az ahhoz való sajátosságokhoz. A tervezésnél ráadásul azt sem is tudod, mit szeret majd a gyereked és mit nem.
Aztán kiderül, hogy teljesen felesleges volt tervezgetned, mert az első nem is olyan kevés évet egyébként is ott tölti, ahol te vagy:
a nappaliban, ahol telepakolja az összes ülőfelületet a plüssökkel,
a konyhapult mellett, ahol próbálnál főzni, de mindig rálépsz a fa zöldségekre is,
vagy a vasalódeszka alatt legózva, amíg próbálnál vasalni.
De azért ahogy cseperedik, egyre több időt tud és igényel is egyedül tölteni. És ekkortól válik fontossá a szobája, a saját kis területe az otthonotokban. Egy óvodásnak is szüksége van már arra, hogy birtokolhasson, kontrollálhasson egy kis részt a közösből, hogy valahol ő tegyen rendet (a saját rendjét, nem a tiédet!), hogy meg tudja mutatni, ő is önállóan képes arra, amire a felnőttek. Aztán ahogy még idősebb lesz, még jobban el szeret majd vonulni.
Viszont csak akkor fogja tudni használni a szobáját, ha az alkalmas rá. Ha a szoba nem egy telezsúfolt, bútorokkal, felesleges díszekkel teli helyiség, hanem egy olyan tér, ami az igényeinek, életkorának, személyiségének megfelel. Ezek viszont sűrűn változnak, így a szobának is sűrűn kell változnia.
Egy óvodásnak nem is biztos, hogy kell asztal a szobájába, mert jobban szeret melletted a konyhában rajzolgatni. Viszont egy iskolás korú gyereknek a tanuláshoz a nyugodt körülmények kellenek, ezért neki már nem lesz jó az étkezőasztal.
Az előbbiek alapján azt ajánlom, inkább könnyen változtatható, cserélhető rendszerekben gondolkozzatok, ne fektessetek rengeteg pénzt gyönyörű baba- és gyerekbútorokba, mert még ha úgy is használjátok a szobát, ahogy azt előre eltervezted, nagyon hamar ki fogja nőni, más igényei lesznek. Tudom, hogy nehéz megállni, de megígérem, a gyerekeket nagyon sokáig nem érdekli a design, és amikor elkezdi őket érdekelni, garantálom, hogy mást fognak szépnek látni, mint te.