top of page

Hogyan tervezd meg a gyerekszobát?

  • Ági
  • 3 nappal ezelőtt
  • 3 perc olvasás

Ahogy már írtam, az egyik legösszetettebb feladat a lakásban a gyerekszoba megtervezése. Azért nagyon nehéz, mert egy olyan teret kell létrehozni, ami folyton változik és alkalmazkodik.


Ha felújítasz, akkor jó, ha van egy körülbelüli elképzelésed arról, hogy fogjátok berendezni a szobát, ha már nagyobb lesz a gyerek. De ez igazából egyetlen szempontból előny: jó helyen lesznek a konnektorok! Viszont általában úgyis máshogy lesz, mint ahogy évekkel(!) előre kigondoltad, támad majd egy jobb ötleted, vagy mégse fér el úgy az asztal. Úgy gondolom, hogy biztos, hogy nem jártok rosszul, ha mind a 4 sarokhoz közel kerül 1-1 konnektor, meg az ajtó mellé is (ha esetleg a saroktól távol lenne). Így nem kell körbehosszabbítózni a szobát az olvasólámpa miatt, akárhova is kerül majd az asztal és az ágy.

Magával a szoba tervezésével kapcsolatban egy fő szabály van: olyan szobát alakíts ki, ami neki való és ahol jól tudja magát érezni a gyerek.


A berendezéssel kapcsolatban viszont összeszedtem pár dolgot, amit érdemes szem előtt tartani:


  1. Legyenek elérhetőek számára a dolgok!


Ha nem érhető el számára, ne várd, hogy előpakoljon és elpakoljon maga után. A ruháknak, játékoknak, rajzolós eszközöknek olyan helyet keress, ahonnan könnyen elő tudja venni és el is tudja pakolni.

Ha nem látja vagy nem tudja magának elővenni, nem a játékaival fog játszani, hanem keres valamit, ami épp kézre esik. Valamit, ami általában egy olyan tárgy, aminek te nem örülsz, hogy azzal játszik.


  1. Kell hely a játszáshoz is!


Ha nem fér mellé a játszótárs (eleinte te, később a barátai), akkor ki fog kényszerülni a szobájából játszás közben.

Valahol a lakásban ki kell tudni alakítani egy kis helyet, ahol tudnak mozogni, tornázni, ugrálni a gyerekek - ha a gyerekszobában elfér, szuper, ha nem, akkor máshol kell ezt nekünk kijelölni, mert amit ők találnak ki, nem biztos, hogy jó ötlet lesz!


  1. Legyen hely a gyerekszobában a gyerekek alkotásainak, amikre büszke!


A gyerekek nagyon büszkék egy-egy dologra, amit készítettek. Ne kelljen mindig elpakolni, maradjanak elöl nyugodtan azok a rajzok, csinálhattok időszakos kiállításokat is. Ez is erősíti a kapcsolódását a szobához.

Nem kell nagy dologra gondolni, ide összegyűjtötem pár ötletet, hogyan lehet ezt kivitelezni.


  1. Egy gyerekszoba legyen vidám!


Bátran játszatok a színekkel, formákkal, de legjobb, ha ezt is a kiegészítőkkel teszed. A vidámsághoz a gyerekek az élénk, teli színeket kötik. Egy-egy jól megválasztott kiegészítő nagyon sokat jelent!


Ugyanakkor kerüld a tematikus szobát! Az ilyen dolgokat hamar megunják a gyerekek és akkor mindent le kell cserélni, ha nem szeretnéd, hogy utálja a szobáját. Ezen kívül egy semleges szoba sokkal jobb alapot biztosít egy iskolának, orvosi rendelőnek, várnak vagy akár az állatkertnek - sőt, akár egyszerre lehet az összes helyszín!


  1. Kérdezd meg, hogy mi tetszene neki, mi az, amire vágyik!


Ugyanúgy ahogy te, ő is ott fogja igazán jól érezni magát, ahol az ő igényei, vágyai teljesülnek. Ez nem azt jelenti, hogy egy 4 éves kislány tervezze meg a saját szobáját és válogassa ki a bútorait, de figyelj rá, és találjatok ki élhető megoldásokat.

Ha például a kisfiadnak épp versenyautós korszaka van, kérlek, ne vegyél versenyautó alakú kiságyat neki - egyrészt lehet, hogy fél év múlva már nem fogja érdekelni a téma és akkor utálni fogja, másrészt nagyon sok szempontból nem praktikus és akkor arról még nem is beszéltünk, hogy kinek mi tetszik. Viszont miért ne lehetne ebben a témában dekorálni? A képkeretekbe kicserélni a képeket, esetleg ő is rajzolhat egyet, a kisautó gyűjteménynek lehet csinálni egy vitrint, az ablak is szuper felület időszakos dekorálásra.



Ha a kislányod rózsaszín szobát szeretne, azt is szuperül meg lehet oldani egy-egy jól megválasztott kiegészítővel, nem kell rögtön a falat lefesteni.

Mutass neki opciókat, amikből választhat! Te irányíts, de hagyd neki, hogy beleszólhasson. Ahogy nagyobb lesz, lehetnek még vadabb ötletei, kössetek kompromisszumokat, az a szoba ugyanúgy az önkifejezésének a része, mint a ruhatára.

Azokhoz a dolgokhoz, amiknek a létrehozásában részt vett, jobban fog kötődni.


  1. Ne tegyél be méregdrága bútorgarnitúrát vagy nem gyerekszobába való dekorációt!


Ezekre mindig csak figyelni kell játék közben, te is hamarabb szólsz, nehogy baja legyen a bútornak. A gyerekek még nem tudnak ezekre vigyázni és nem is dolguk nekik, hiszen még gyerekek.


  1. Az ágyat told a fal mellé!


Ennek tök egyszerű, evolúciós oka van: sokkal nagyobb biztonságban érezzük magunkat, ha körül vagyunk véve valamivel. Ha a szoba közepére beállítod az ágyat, akkor védtelennek érzed magad, ami kényelmetlenné teszi az alvást.


  1. Neked is legyen kényelmes!


Olyan nagybútorokat ne vegyetek, amiket bármilyen oknál fogva nem szerettek ti felnőttek, mert ne felejtsétek, még ti ágyaztok, ti takarítotok, hajtogattok a szekrénybe. Ha nektek nem esik kézre valami, az folyamatos konfliktushelyzethez vezet.


bottom of page